Általában nem gondolom, hogy Európában tőlünk nyugatabbra vagy északabbra kolbászból van a kerítés. Most viszont úgy érzem magam, mint ha egy kísérletben vennék részt, aminek az a címe: Hogyan lehet felesleges bürokrácia és egymás életének a megnehezítése nélkül élni?

Azt hiszem életem legkellemesebb utazási élményén, (kicsit hasonlóan az ügyintézésnél írtakhoz). Ezért eredeti terveimtől eltérően, most erről kicsit részletesebben beszámolok. Még sose éreztem magam ennyire megkönnyebbülve, és egyben úgy, mint ha valamilyen kaotikus dél-európai országból csöppentem volna a világ legrendezettebb és mégis legbarátságosabb helyére. A repülőtérre kiérve az a furcsaság fogadott, hogy a gép 10 perccel a menetrend előtti indult. Ebből már sejthettem volna, hogy másik univerzumba fogok aznap este megérkezni. Tulajdonképpen ettől kezdve minden gördülékenyen ment. A repülőgépen a személyzet kedves és mosolygós volt, ami még nem különösebben érdekes jelenség. Viszont így nem sokszor utaztam, hogy a gépen csend volt és nyugalom, nem volt gyereksírás vagy olaszos temperamentumú beszélgetés. A Helsinki repülőtérre érve egyből ki volt írva a Rovaniemibe tartó gép, illetve az, hogy hány perc alatt és milyen irányba találom a hozzátartozó kaput. A repülőtér is borzasztó praktikus és gyorsan átlátható. Pár éve nem jártam már erre, átszállni pedig még sosem szálltam át. Megjegyzem, hogy az Európa és Ázsia közötti egyik legforgalmasabb összekötő állomás a helsinki repülőtér, ezért a leszállás előtt még kicsit féltem, hogy el fogok keveredni. Az átszállás megvalósítására nagyjából csak egy órám volt. Aztán később kiderült, hogy ez bőven elég volt mindenre. A Helsinkiből Rovaniemibe tartó gép sokkal nagyobb volt mint a budapesti, és ezen már nagyon vegyes társaság volt. Főleg japánok, én németek mellett ültem, de spanyolok és franciák is akadtak. Itt is szokatlanul barátságos és kiegyensúlyozott volt a személyzet. A leszállás kicsit szürreálisnak tűnt. A repülő fedélzetén monitor mutatta az utasoknak, hogy milyen a táj alattunk. Tele tavakkal, amiket még a jég vájt ki a jégkorszakban, és rajtuk alig-alig egy kis szigetecske vagy földhalom, az is telis-tele fenyőfákkal, illetve minden havas és jeges. Aztán egyszer csak a semmiből egy jól kivilágított széles aszfaltcsík tűnt fel, nagyjából mint a mesékben a Mikulás rénszarvas kifutópályája. Arra a repülőtér berendezése is rendesen rájátszott, hogy itt Rovaniemiben lakik az igazi finn Mikulás. Amúgy a repülőtér nagyon pici, egy pillanat alatt az épületben voltunk, kicsit meg is ijedtem, hogy két lépésben túl mentem a csomagkiadáson. Aztán kiderült, hogy ez egy olyan repülőtér, ahol a buszosok, taxisok és utazási irodások a kis táblácskáikkal már a poggyász-szalag mellett várják az utasaikat.

A bőröndömet szerencsére nem kellett felvenni Helsinkiben, eleinte még gondolkoztam, hogy vehettem volna jegyet az este f8-as repülőre, mert nem lesz meg a bőröndátpakolás. Helsinkiben azonban már láttam, még a gépről való leszállás előtt, hogy az átszállós bőröndöket neki álltak kocsira rakni. Ez azt eredményezte, hogy Rovaniemiben nagyjából 10 perccel a leszállás után a bőröndöm már a kezemben volt. Majd, jó magyar berögződéssel, újra izgulni kezdtem, hogy hogyan jutok be a városba. A repülőtér további sajátossága, hogy nincs tömegközlekedés. Azt olvastam korábban, hogy nem kell reptéri kisbuszt foglalni az érkező utasoknak. Remegő térdekkel léptem ki az épületből, de akkor már csak pár másodpercet kellett izgulnom. Sorban álltak a kb. 20 fős férőhellyel rendelkező kisbuszok, és a sofőrök miután megbeszéltem velük a szállásom nevét, egyből útba igazítottak, melyik busza fog elvinni. Rövid várakozási idő és egy 15 perce út után megérkeztünk majdnem a szállásom címére. Már láttam a tábláját, és meg is kérdeztem a sofőrt, hogy kiszálljak-e. Erre ő csúnyán nézett rám, és közölte, hogy a 7 eurós jegyárban benne van, hogy az ajtóig visz, szóval maradjak nyugodtan. Persze mindezt nagyon kedvesen. A szállásnál egy finn hölggyel szálltam ki a kisbuszból, és a furcsa sztereotípiával ellentétben egyből beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, hogy merre lehet a városközpont, mert minél előbb szeretne bejutni. A beszélgetés a szállodai recepción folytatódott, ahol a családi apartmant vezető hölgy is nagyon emberi és barátságos volt. Egyébként ez a kép összevág az én finnekről alkotott elképzelésemmel. Szerintem ők általában nem hűvösek és kimértek, hanem praktikusak és célirányosak, no meg persze nem szeretnek feleslegesen más képébe mászni. Ha ezt tiszteletben tartod, egyből más benyomásod lesz róluk, mint a jégcsap szerű emberek.

Az első estére azért foglaltam külön szállást, és nem a kollégiumba mentem, mert mint az előző bejegyzésben írtam, az üzemeltető iroda hétköznapokon és csak 12-től 3-ig van nyitva. Így kihasználtam a lehetőséget, hogy viszonylag a városközpontban vagyok, és nem 3,5 km-re onnan. Bejártam az egész belvárost. Mikor a szálláson a recepciós a kezembe nyomta a térképet, nagyon megörültem, hogy mennyi látni valót jelölnek a térképen, nem csak az a nagyjából öt nevezetesség van, amiről tudok. Utána hamar kiderült, hogy a jelölt pontok nagy része szálloda, apartman, étterem, szórakozóhely és bevásárlóközpont. Érdekes kontraszt, hogy az emberek a természet miatt utaznak ide, és csupa „kapitalizmushoz” kötődő dologgal találkoznak. Amúgy a város szerkezete nagyon átlátható, és szellős, hihetetlen gyorsan meg lehet tanulni mi merre van. A társasházak barátságosabbnak és praktikusnak tűnnek, nem úgy, mint a mostanában Budapesten épülő hangyafészkek, vagy konzervdobozok.

Az egész helynek nagyon kellemes a kisugárzása, egyszerű, de nagyszerű és ember központú. Nem olyan, mint a mi szépen, barokkosan burjánzó, eklektikus városképünk, ahol az épületek nagyon szépen mutatnak kívülről, de közben omladoznak. Ezek egyszerűek, keveset mutatnak, de sugározzák az otthonosságot és kényelmet. Ugyanakkor el tudom képzelni azt is, hogy az eseménytelen téli éjszakákon, amikor a nap nem, vagy alig kel fel, nyomasztó is lehet a város. Abszolút nincs nagyvárosi hangulatom, miközben ez finn Lappföld fővárosa, a központban van vagy négy-öt pláza, és rengeteg bolt, benzinkutak és gyorséttermek tömkelege. A városközpont főutcácskája szépen ki van világítva, és még mindig karácsonyias hangulatot áraszt. Hogy máshogy is lehetne, itt a Mikulás hazájában. Természetesen hó és jégszobrok is vannak, és a város karácsonyfája is áll még, szépen kivilágítva, jégtéglákból alkotott csillogó talapzaton.

(Múmin bocs hószobra, aki nem ismerné őt.)

Visszatérve a téli megtébolyodásra, a városközpont egyik központi tere a Lordi nevet viseli. Igen az Eurovíziós dalfesztivál győztes után, aki szintén Rovaniemi szülötte. Ehhez a történethez az is hozzá tartozik, hogy a finn történelemnek nincsenek nagy és kiemelkedő alakjai, a társadalmi szerkezet is történetileg nagyon egyszerű, (erről majd fogok írni külön is). Nem régiben készítettek egy listát, hogy kik a legnagyobb köztiszteletben álló finnek, és a hazaitól nagyon eltérő kép rajzolódik ki. A lista tele van olyan személyekkel, akik az elmúlt 100, de inkább csak 50 évben éltek, sőt közülük sokan még mind a mai napig élnek is. Több politikus és állami vezető is szerepel a listán, de zenészek és sportolók is, vagy a Linux operációs rendszer megalkotója. Tudatában kell lennünk annak, hogy a finn államiság, mikor ezt a bejegyzést írom alig több mint 101 éves.

A városközpontot egyébként szűk két óra alatt bejártam úgy, hogy közben fényképeztem és nézelődtem. Talán a legimpozánsabb építmény a város hídja, amiről sokat olvastam az ideérkezésem előtt. A nevezetességek között az első helyen említik, és kicsit csodálkoztam is ezen. A befagyott folyó felett átívelő megint csak egyszerű és letisztult formájú, de a környezetében grandiózusnak tűnő híd lenyűgöző látvány.

Még egy meglepetés ért. Az időjárás Finnországhoz képest rendkívül enyhe, (ez csak átmeneti, de mégis szokatlan). Helsinkiben 6 fok volt. Mikor a repülő közelített a városhoz a hófoltok között mindenhol kilátszott a szomorúan álldogáló kopasz nyírek és a fenyőfák fáradt zöld vagy unottan rozsdás színe. Eddig Helsinkiben mindig jó időben jártam, és a fák frissessége már első ránézésre magával ragadott, nem beszélve az erős erdőillatról, amit a gépből kiszállva már harapni lehet. Most nem így volt. Egy másik, téli finnországi élményem pedig az, hogy akkora hó volt az egész országban, hogy már a városok melletti határozók is megteltek, jelentős közlekedési problémákat okozva, illetve a városban a hófalaktól a zebráknál szinte képtelenség volt körülnézni. Szóval ez a téli meleg itt szokatlan. Rovaniemibe érve plusz 2 fok volt, az esti városnéző sétához is kimondottan jól esett a 0 fok körüli hőmérséklet, mikor ilyenkor a -10 -15 fok lenne a normális. Ehelyett ónos eső esett, és a város egy korcsolyapályához hasonlított. Mondjuk így is voltak merész helybeliek, akik ilyenkor is simán közlekednek biciklivel.

A városról majd még tervezek írni, ha már jártam a múzeumokban.

Szóval a nap tanulsága, hogy a hülyeségen és vérszíváson túl is van élet. Ez mindenképpen jó hír, és terápiás jelleggel hosszabb-rövidebb idő egyes otthoni személyekkel is megtapasztaltatnám ezt. Ezenkívül kíváncsian várom a továbbiakat.