Aktikum

Az Északi-sarkvidék múzeuma

2019. március 15. - asarkcsillagalatt

A finn Mikulás után rám fért ez az élmény. Visszatért a finnek józan értelmébe vetett hitem.

Másrészt a kutatási témám szempontjából igen hasznos volt, tulajdonképpen egyben láthattam mindent, amivel mostanában foglalkozom. Az épület könyvtára pedig tele van a témámhoz kapcsolódó szakirodalommal.

A múzeum fantasztikus volt. Itt sem tudok kiemelkedőt mondani, bőven elég volt, hogy minden a helyén volt a maga egyszerű, mégis informatív, láttató és látogatóbarát módján. (Vagyis az eddigi tapasztalataim múzeumra átkottázva.) A múzeum interaktív része nem azért volt interaktív, mert erre adták a támogatás, és a kiállítás-szervezőknek ki kellett izzadni valamit. Egyébként pedig, ahogy a leírások is hirdették összművészeti vagyis inkább össztudományos volt. Csak akkor még nem láttam át, hogy ez mit jelent. Nem voltak elvágólag elválasztva a termek / kiállítások úgy, mint a poroszos rendszerben edződött országokban szokás. A termek és ezzel együtt a témák sem voltak elvágólag elkülönítve. Minden téma esetében egyszerre került bemutatásra a természeti és emberi aspektus (ezt lehet, majd a képek jobban szemléltetik). Gyönyörű tájfotók díszítették szinte mindenhol a falat, közbe voltak ékelve viselet vagy tárgyakat bemutató vitrinek (vagy inkább egységek). A helyi emberek történetét, hagyományait bemutató részre egyből rá volt fűzve egy kapcsolódó természeti jelenség, vagy az állat- és növényvilág egy-egy szegmensének bemutatása. Majd látható volt rögtön ezek kapcsán, hogy az ember, hogyan használja a természeti erőforrásokat.

A leírtak talán kaotikusan hatnak, de szépen felfűzött történetek voltak, amelyek az ember és természet elválasztatlanságát sugallták minden porcikájukban.

A kiállítótérben gyakorlatilag egy élesebb választóvonal volt. Az épület egyik szárnya az Arktisz minden jelenségének bemutatására koncentrált. A másik szárnya pedig finn Lappföldre és kisebb részben Rovaniemire.

A múzeum kapcsán még egy dolog fogott meg. A kiállítás feliratait és fényképeit rendszeresen helyi emberek illetve családok élettörténetével színesítették. Ezalatt nem azt értem, hogy politikusok, művészek, tudósok vagy más közéleti személyiségek életéről raknak ki veretes mondatokat tartalmazó táblákat. (És nem a Nemzeti Múzeum tavalyi Anna kiállításának túlterjeszkedő semmit mondásának mintájára.) A táblák pár rövid mondat tartalmaztak néhány helyi lakos életéből, illusztrálva a korabeli élethelyzeteket és korszellemet. Esetleg 1-1 személyes idézet szerepelt a helyiek életének néhány korszakából. Szigorúan fényképpel illusztrálva. A modernebb történetekhez hangfelvételt is hallgathatunk. Ezek a panelek lényegében azt mutatják be, hogy a hétköznapi ember, hogy éli meg az éppen bemutatott jelenséget (őslakos identitást, a történelem viharait, vagy a természet erejét, esetleg egy-egy természeti erőforrás hasznosítását (halászat, vadászat, bányászat, stb.)). Az emberi élet fordulatai és személyessége, ebben a formában, sokkal élőbbé teszi a kiállítást. Emellett tényleg a jó ízlés határain belül marad, és felesleges szócsépléssel nem untatja a látogatót.

A múzeum felépítése és a kiállítások:

Kissé sajátos módon az előcsarnok (a képen legalul) felülnézetből egy szembe nézetű iglura vagy házikóra emlékeztet. Szemből pedig egy körül ölelő, befogadó tér fogadja a látogatót.

A múzeum bejáratánál itt is önkiszolgáló ruhatár van, és egy ingyenesen látogatható művészeti galéria. Pontosan úgy, mint az egyetemen.

Aztán nagy és világos folyosó következik, elején a pénztárral és a múzeumshoppal. A jegy egyébként nagyon kedvező finn viszonylatban. Aki lelkes nagyjából egy múzeumi belépő áráért nézhet meg három múzeumot (20 euró a teljes árú, 15 a kedvezményes jegy). Ez az un. Cultural Pass.

A múzeumboltban a legigényesebb, főleg számi kézműves termékek kaphatóak. Amikor arra jártam, éppen Mari Boine CD-je szólt, mint a leghíresebb (norvég) számi énekes. Egyébként az ő CD-it is meg lehet vásárolni, több más, főleg őslakos és számi zenész CD-vel együtt.

A tárgyak feliratozását úgy oldották meg, hogy sötét alapon írtak fehér betűkkel, hogy kíméljék a szemet.

A múzeum 2 szintes, én összesen vagy 4órát töltöttem bent, pedig látszólag nem is nagyok a kiállítótermek.

A múzeum gerincét alkotó nagy és világos folyosó kívülről és belülről is igen látványos (a folyosó az fentebbi képeken látható). Emellett kellemes fa illat hatja át az egész teret. A falakat az első emeleten Lappföld földtörténetével kapcsolatos táblák díszítették. Mint kiderült Rovaniemi közelében van az un. Balti-ősmasszívum legrégebbi sziklája. Az alsóbb szint (a második szint, vagyis a bejárati szint utáni emelet, az alaksorban van) folyosóján az Arktisz őslakos népeit bemutató képek és néhány tárgy sorakozik.

Környéken bányászott Ametiszt, a földtörténeti kiállításon

A bejárati szinten jobboldalon Petsamo tartomány történetét bemutató, nem régiben (2017-ben) nyílt kiállítás van. A tartomány érdekessége, hogy Finnország egyetlen Jeges-tengeri kijárattal rendelkező tartománya volt, és bő húsz évig tartozott az országhoz, az első világháború végétől a második világháborúig. Ma a terület Oroszországhoz tartozik. Erre a kiállításra is jellemző, hogy a helyiek életmódja mellett a természetet és az ember által hasznosított természeti kincseket is bemutatja. Különösen sok volt a rövid, 1-1 panelből álló élettörténet, amelyekből az a kép rajzolódott ki, hogy a terület egy fajta kis Amerika volt. A régió különböző nemzetiségei telepedtek itt le a jószerencse reményében, amely főleg a helyi nikkel bánya tevékenységéhez kötődött. A tengeri kijárat miatt persze halászok is jöttek a délebbi vidékekről. Fakitermelés is zajlott itt. Megjelentek a kereskedők, kisboltok, majd a különböző társadalmi egyesületek, sportegyletek. Kiépült a szárazföldi út Rovaniemiből. Végül a turizmus is beindult. Ezt a virágzó idillt zilálták szét a második világháborús események.

Az emelet másik oldalán indult az Arktisz kiállítás, ami hatalmas teret töltött be, már a felső szint is legalább kétszer akkora volt, mint az előbbi kiállítás, és ezt még az alsó szinttel is egybe kötötték. Az Arktisz minden jelenségét bemutatja. Az őslakosok életformájától, nyelvétől, aktuális problémáikig. Emellett az Arktisz természeti környezetét, állat és növényvilágát (kitömött szárazföldi emlősökkel és madarakkal, akváriummal és kisfilmekkel). Az őslakosok halászó, vadászó és rénszarvas tenyésztéssel kapcsolatos szokásaival volt összekötve a szekció (például kisfilm egy eszkimó fókavadászatról). Ezenkívül a környezetszennyezést és a globális felmelegedést is illusztrálták, főleg rejtvények és interaktív elemek segítségével. A kiállítás (főleg a jelenkori) a sarkkutatók életét és munkásságát is bemutatta. A politikai élethez kapcsolódóan pedig az Arktisz Tanács működését is ábrázolták képekkel, térképekkel és ábrákkal. Minden falat kapcsolódó képek és poszterek borítottak. A természeti jelenségek közül a sarki fényt egy mini planetárium segítségével mutatták be, ahol fekve lehetett szemlélni az égi jelenség vetített képét. Itt az őslakos legendáriumok is megjelentek, például a számi mítosz sarki fény rókája. Egy hideg kamrát is felállítottak, ahol például a hideg szelet lehet kipróbálni, megsimogatni a régi típusú szőrruhák anyagát, és fel lehetett venni a fából készül eszkimó „napszemüvegeket”. Egy makett segítségével a sarki éjszaka és az éjféli nap jelenségét lehetett jobban átérezni: egy Földgömböt Nap körüli útján mozgatva, illetve saját tengelye körül forgatva lehetett leolvasni, hogy az év illetve a nap melyik szakaszában mely területeket világítja be a Nap.

Az alsó szint másik oldalán pedig a Lappfölddel foglalkozó kiállítás volt, ez is interaktív, összetett, személyes életutakat bemutató. Csak egy-két érdekességet kiemelve: Bemutatták az utolsó vándorfotográfus műteremsátrát, motorját, egykori fényképezőgépét (klasszikus 20. század eleji gép), illetve az általa árusított szuveníreket, festményeket, és természetesen az elkészült fotókat. A dolog érdekessége, hogy az illető az 1990-es évek elején halt meg és nagyjából addig is dolgozott hagyományos gépével. Bemutattak egy retró benzinkutat minden felszerelésével, annak 1994-es állapotában. A feliratok tanulsága szerint a környéken ez volt az egyetlen közösségi tér, ahol a munka után a megfáradt emberek találkozhattak, kártyázhattak, zenét vagy rádiót hallgathattak, illetve együtt iszogattak. Számomra a harmadik különlegesség egy népi gyógyászatot bemutató szekció volt. Magyarországon talán éppen mostanában kezd az ezzel kapcsolatos boszorkányüldözés véget érni, és a Hagyományok Háza már intenzíven foglalkozik a témával, de múzeumban biztosan tiltólistásak a használati tárgyak, és gyógynövények. Nem beszélve az olyan feliratokról, ami ezek hatékonyságát említi. Utalnak a köpölyözésre, érvágásra és a gyógynövényekre. Ez utóbbiak jótékony hatását olyannyira nem kérdőjelezik meg, hogy a múzeumshopban egyenesen vásárolhatóak bizonyos gyógynövény készítmények. Ha az áruk és a presztízsük egyenesen arányos, akkor nagyon komolyan veszik a gyógyhatásukat.

Jó lenne, ha lenne több ilyen múzeum, de összetettségével szerintem európai viszonylatban is messze fényévekre elöl jár.