A kulturális jegyem a város modern művészeti múzeumába is érvényes volt, így oda is ellátogattam. A múzeum nem is annyira múzeum, inkább kiállítótér, tulajdonképpen nincs állandó kiállítása. A shop része pedig nem is fölényes a múzeumhoz képest, mint ahogy azt előre beharangozták.

A Korundi (a Lappföldi Művészetek Háza) a legjellegzetesebb kortárs művészeti múzeum már megjelenésében is. Elhagyott gyárépület, (pontosabban egykori postabusz garázs), természetesen klinkertégla falakkal. Egy kis divatos műrozsda fal is került a bejárat elé. (Olyanra gondolok, mint, amit Budapesten a Várkertbazárnál is láthatunk.) Már az udvaron modern szobrok.

Kicsit Liszt Ferenc fejszerkezetére emlékeztető kompozíció :)

Belépve az aulába, balra a koncertterem, (a Lappföldi Kamarazenekar otthona), szemben az elengedhetetlen önkiszolgáló fogasok, jobbra a shop, ahonnan a kétszintes kiállítótér nyílik.

Az épület egyébként azon kevés épület egyike, amelyek túlélték a második világháborús tűzvészt. 1933-ban építették, a 1986 óta üzemel művészetek házaként. A mostani formáját pedig 2009/2010-es felújítás alkalmával nyerte el.

Ha minden igaz a korund egy ásványfajta, a gyémánt után a második legkeményebb, és egyébként a környéken bányászott ametisztben is megtalálható. Biztos információm nincs, de valószínűleg innen ered az épület neve.

Jelen alkalommal csak a galériát jártam végig, koncerten nem voltam, (az még tervben van). Éppen három időszaki kiállítás volt benne. A második emeleti kiállító teremben kezdtem. Ez tulajdonképpen nem is valódi második emelet, hanem a magas beltere miatt leválasztott galériás szint. Itt egy helsinki székhelyű, modern művészeteket támogató alapítvány, a Jenny and Antti Wihuri Alapítvány Gyűjteményéből kiválogatott alkotások voltak. Elvileg a téma kevésbé volt kötött, inkább „Con Amore” c. zene témájára harmonizáló művek voltak. Mégis a címek és a látvány alapján a legtöbb alkotás a gyökerek keresését, vagy a vissza a természethez életérzést tükrözte, illetve az idő múlását és a generációk közötti kapcsolatot, esetleg a jelenlegi társadalom előbbiektől való elszakítottságát szimbolizálta.

Egy hagyományos finn fonott táska madarakkal

Gombokból kirakott régi portré, az "Idő" címmel

A lenti kiállítótérben már sokkal konkrétabban jelent meg a téma, a gyökerek keresése és a természethez való közeledés, vagy az attól való elszakítottság. A kiállítás címe is ez volt, az Eredet helye (Palce of Orignis). Itt észak-amerikai eszkimó alkotók műveit állították ki, az erős sarkköri együttműködés jegyében.

Egy eszkimó művész alkotása: két kis film egymás mellett,

egy állatkerti jegesmedve és egy benzinkút

A harmadik kiállításon fiatal finn művészek munkái szerepeltek. Bevallom, én már évek óta egyre távolabb kerülök a modern művészettől, és így itt nekem az volt az érdekes, hogy persze az alkotások megfeleltek a modern művészet minden velejárójának, de mégsem tobzódtak annyira nihilizmusban, és végletes polgárpukkasztásban, mint amit otthon szoktam látni. Deklarált céljuk a gondolat ébresztés volt, és ennek meg is feleltek.

"Tulajdonképpen mi is az élet?" c. installáció

A művész főtémája a természet és kultúra kapcsolata

Egy lélegeztető gépen lévő felfújhatós gumilabda Földgömb

A kiállítás leghátsó termében, finn múzeum kötelező elemeként, játszósarok volt gyerekeknek. Ez is interaktív, és a gyerekeket a modern művészetre szocializáló játékok, és alkotósarok van. A finn múzeum és úgy általában minden elképesztő család illetve gyerek centrikusan van kialakítva. A termékenységi mutatókban a finnek se járnak az élen világviszonylatban, de az elmúlt néhány gazdaságilag gyengébb évet leszámítva, az európai élmezőnyhöz tartoznak.

Az Arktikum és a Művészetek Házának meglátogatása után olyan érzésem volt, mintha Finnországban nyílt színen is a legnagyobb kérdés az lenne, hogy az ember elszakadt a gyökereitől és a természettől, és ezt a helyzetet, hogyan lehet kezelni. Persze otthon is megvan ennek a megfelelője, de ott ez általában a szégyenteljes perifériába van utalva. A következő múzeum pedig megerősítette bennem, hogy a nálunk uralkodó rossz légkörben, és ujjal mutogatásban (politikára, multikra, gazdaságra, szomszédra, főnökre, kollégákra), észre se vesszük, hogy fényévekre lemaradunk, mondjuk a finnektől.