A héten az a terv, hogy a kutatás mellett minden napra beiktatok egy kulturális programot vagy helyi látványosságot. Így került sorra az Erdészeti Múzeum, ez már tényleg a város kihaltabb részén van, amennyire megtudtam ítélni egy üdülőövezetes részen. Itt lenne, illetve itt is van a kizárólag nyáron nyitva tartó skanzen is. Amennyire a csukott házakból látszott az általános (finn / skandináv) skanzen-típus, messziről az erdészeti múzeumhoz is erősen hasonló.

A város egyik "utcája", a múzeum felé

Az erdészeti múzeum 14 házikóból / épületből álló egység. Az első épület a pénztár, múzeumbolt, iroda és egyben az egykori gépész háza. A jegyet külön kellett megvenni, nem érvényes rá a Culture Pass (városi múzeumkártya), mivel az intézményt a Finn Erdészeti Társaság tarja fenn adományokból. A jegyár egyébként finn viszonylatban rendkívül barátságos, 6 euró a teljes ár illetve 4 euró a kedvezményes. A pénztáros erősen ajánlotta, hogy ha a túra után kifagynék, vegyek egy forró csokit, ami szerintem Finnország legolcsóbb, egyeurós forró csokija volt. A múzeumi épületek között azért kell gyalogolni, ha nem is olyan sokat, a jó hidegben... Az épületek elvileg fűtetlenek, csak a hőtartóképességükre hagyatkoznak. Nem is értettem, a nagy hideghez képest nem volt bennük fagy. A kis helyiségek azt a történetet mesélik el, hogy a fakitermelés iparosodása előtt, hogyan éltek és dolgoztak a favágók. (Főleg az 1800-as, 1900-as évek.) A favágóknak, várható módon, meglehetősen kemény élete volt. Bár így illusztrálva egészen vérfagyasztó volt a helyzet. (Szerencséjükre csak szezonális munka volt.) Először is a helyszínre megérkezve a munkásoknak saját fából készült „otthonukat” kellett megépíteni. Az 1947-es törvény alapján egy helységben 25 főnél többen nem alhattak, és mindenki számára külön ágyat kellett biztosítani. Ezenkívül a ruhák szárítására egy külön szárítót kellett fenntartani. Ezt megelőzően áldatlanabb állapotok uralkodtak. (Az 1947-es állapot már maga volt a luxus...)

Ebben a teremben egykor 25-en aludtak

Ágyak az 1940-es évek végéről

Szárítószoba

Lakhely, mint az első napi munka eredménye

A '40-es évek előtti állapotok (fából tákolt ágy, rénszarvasszőrrel letakarva)

Az épületekhez a törvények és bizonyos fejlődés hatására külön kis konyhák is kerültek, ahol a fűrészüzemek szakácsnőket alkalmaztak. Őket, például Rovaniemiben, külön szakácsnő iskolában képezték. A telepeken saját kis szobával rendelkeztek, a férfiak és nők elszeparálása érdekében. Mielőtt felmerülne a kérdés. A szakácsnőkkel tilos volt együtt hálni, ez belegyezésük esetére is vonatkozott. A kemény mindennapi munka után a favágók kártyáztak, zenét, később rádiót hallgattak. Kis mozgókönyvtáraik is voltak. A technika fejlődésével pedig újságot is olvashattak. A favágók házában egyébként rendkívül kemény szabályok voltak, biztos nem alaptalanul.

A szakácsnők "birodalma"

Mozgókönyvtár

Favágó házirend :)

A múzeum a teljesség kedvéért még a kinti illemhelyiségeket is bemutatja. (Egyébként ez is fejlődés eredménye, mert a kezdeti korszakban az erdőt használták.)

A favágásban leginkább a finn igáslovak (esetleg rénszarvasok) segítettek, akiknek rendkívül nehéz körülmények között kellett dolgozni, sokszor szügyig érő hóban, és alultáplálva. Ugyanakkor a fényképek és visszaemlékezések tanulsága alapján a munkások nagyon szerették őket.

Az év legkeményebb szakasza az volt, amikor a fákat szállítani kellett, más eszköz és infrastruktúra híján a fákat folyókon úsztatták le délre. A munka rendkívül veszélyes volt, és sokszor napokig a munkások alvását sem tette lehetővé. Az utolsó úsztatás Rovaniemiben 1991-ben volt. Ugyanakkor az 1960-as évekre ez a típusú favágás és -szállítás kezdett kimenni a divatból. Magát a múzeumot is ekkoriban alapították, értékmentő céllal.

A faúsztatás (jobb híján egy amerikai példa)

A múzeum persze újszerűen hat azoknak, akik ezeket a folyamatokat nem ismerik, (mint nekem is). Szépen összegyűjtötték még 1960-as években az ország különböző részeiből a megmaradt és témába illeszkedő faháztípusokat. Mégis azt mondom, hogy aki rövid időre jön a városba, annak ez a program nem feltétlenül kihagyhatatlan.

Vicces volt, hogy amikor a jegypénztárosnak visszaadtam az angol nyelvű leírást, éppen három osztrák turista érkezett. Úgy látszik ma (talán) csak négy őrült közép-európai látogatót érdekelt a múzeum.

A mérnök háza

A fatelep hajója

És az elengedhetetlen füstös szauna.