Kutatási témám az Északi-sarkvidék. Ez elsőre talán meglepően hangzik, de sok érdekes dolog van itt a nemzetközi kapcsolatok és politika szempontjából. Először is, az Arktiszt (vagyis az Északi-sarkvidéket) csupa nagyhatalom veszi körül. Az amerikai kontinensen az Egyesült Államok alaszkai területeivel érintett, illetve Kanada északi része szintén a sarkkörön túl helyezkedik el. Az Európai Unió tagállami között is akadnak sarkvidékiek. Dánia a grönlandi autonóm tartomány által érintett, továbbá Finnország és Svédország egyes régiói is túlnyúlnak az északi szélesség 66’33°-án, vagyis a sarkkörön. Az európai államok közül még ketten érintettek: ugyan Izlandnak csak a tengeri határai vannak a sarkkörön onnan, azonban Norvégia szárazföldi területek és a Spitzbergák szigetcsoportja mellett Jeges-tengeri területekkel is rendelkezik. Az Északi-sarkvidékből a legnagyobb szelet, nem máshoz, mint Oroszországhoz tartozik. Ugyanakkor az Arktisz és a Jeges-tenger nagy része (jelenleg még) nemzetközi területnek számít, vagyis röviden senkihez sem tartozik. Ez persze önmagában még nem olyan érdekes, de a klímaváltozás hatására ezek a gazdag és befolyásos államok olyan új erőforrások felett rendelkezhetnek, amelyek korábban az extrém körülmények miatt elérhetetlenek voltak. Az Északi-sark alatt vannak kőolaj és földgáz készletek, valamint értékes fémércek. A halászati zónák északabbra húzódnak, és egyre több terület vonható mezőgazdasági művelés alá. Főleg a tengeri kontinenslemezek alatt, de egyes helyeken, mint Észak-Szibériában a szárazföldi permafroszt alatt is vannak tartalékok. Emellett a Föld legészakabbi tengerei, vagyis a Jeges-tenger (helyesebben óceán) és melléktengeri az emberiség eddigi története során keresztülhajózhatatlannak bizonyultak. Miközben az Európa és Kelet-Ázsia közötti legrövidebb tengeri út éppen erre vezetne. A jelenlegi természeti átalakulás következtében ezek a messzi északi vizek is kezdenek hajózhatóvá válni, aminek a tengeri kereskedelmében igen csak érdekelt Kína számára óriási lehetőség. Tehát egyes szakértők a fokozódó várakozások, és gazdasági érdekek miatt azt jövendölik, hogy a helyzet pattanásig feszül, és esetleges konfliktusokra kerül sor a versengő felek között. Másrészt a környezetvédők és a Föld sorsáért aggódó polgárok valamint nemzetközi szervezetek nem győzik hirdetni a sarki jég olvadásának jelentős következményeit a globális klímára, illetve az Arktisz egyedi bioszférájának kihalására figyelmeztetnek.

Nos, akkor hogy kerül a cipő az asztalra? Kik azok a számik (lappok) és hogy jönnek ehhez az egész, önmagában is bonyolult sztorihoz? Ha jobban megnézzük a felsorolt területeket, Alaszka, Kanada északi részei, Grönland, Szibéria és Európában Fennoskandinávia északi térségei csupa őslakosok által lakott területek. A teljesség igénye nélkül, eszkimók (aleutok, jupik, inuitok), finnugor őslakos népek (nyecek, enyecek, hantik) élnek itt. (Ma már csak a helyi népesség 10-20%-t adják.) A számik a finnségi népek legészaknyugatibb ága, Norvégiában, Svédországban, Finnországban és az orosz fennhatóság alatt lévő Kola-félszigeten élnek. Kis létszámuk ellenére több nyelvjárásra tagolva, és valamelyes etnikailag is eltérően alkotják a számi népcsoportot.

Az őslakos népek azáltal, hogy ennek a régiónak a szülöttei, többszörösen érintetté válnak az Arktisz problematikáiban. A számik például már eleve úgy kerültek a magas északi vidékekre, hogy a délebbi területekről kiszorították őket. Aztán a későbbi sorsuk is kiszolgáltatottan alakult, mint általában a természet közeli, (államalakulatba nem rendeződő) népek találkozása a civilizált nemzetekkel. Ez a mondtat talán közhelyszerűnek hat. Esetleg, ha egy indián vagy egy ausztráliai aboriginál mondaná, talán nem akadnánk fenn. Nos, a számikat attól, hogy európai népcsoport még igen is sok sérelem érte. Az elmúlt párszáz évben próbálták őket civilizálni, keresztényhitre téríteni, olyan iskolákba kényszerítették őket, amelyek saját kultúrájukat és származásukat szégyellendőnek állította be, elvéve identitásukat, és a többségi társadalomból is kirekesztve őket. (A témáról egyébként nem régiben, 2017-ben egy svéd film is készült, A számi vér. Akiket közel 2 óra erejéig érdekel a téma, ajánlom a filmet.) (Főleg) a 19-20. század történelme határokat húzott az egyes számi csoportok, és így a nomád állattartás (rénszarvas) útvonalai közé. Gazdaságilag marginalizálódtak, és gyakorlatilag éppen hogy megtűrté váltak saját földjükön. Ez a történet(típus) valamelyest ismerős lehet azoknak, akik például az ausztrál aboriginálok vagy indiánokkal foglalkoznak. Groteszk módon, a legerősebb, kultúrájuk ellen irányuló nyomás éppen a 20. század második felére tehető, amikor is az észak-európai országok híressé váltak szociális rendszerükről, humanitárius politikájukról és a nemzetköz politika területén semlegességet hirdettek. Olyan véres események itt Európában nem történtek, mint más kontinenseken, de a számik így is nehéz helyzetbe kerültek. Sokan elvándoroltak délre, asszimilálódtak. Ma már az őslakosok nagy része városokban él, elveszítette anyanyelvét és kultúráját. Egy (kisebb) részük pedig tapogatózik, és keresi a visszavezető utat gyökereikhez és identitásukhoz. Az északi kormányok ma már persze sok mindenben támogatják őket, van külön Számi Parlamentjük az egyes érintett országokban, és közöttük a határokon átnyúló kooperáció. Ma már az Északi-sarkvidék ügyeivel foglalkozó legfontosabb nemzetközi szervezetnek, az Arktisz Tanácsnak is tagja több őslakos szervezet. Olyan államok képviselői mellett ülhetnek le tárgyalni, (pontosabban csak tanácsot adni), mint a fent említett nagyhatalmak. Európai uniós forrásokat biztosítanak arra, hogy a turizmuson keresztül fenntartsák vagy újraértelmezzék gyökereiket. Ez persze lehet a probléma elkenése is. Sajnos itt Rovaniemiben elég kevés számi él, és még nem nagyon volt alkalmam beszélgetni velük. Kíváncsi lennék arra, hogy hogyan érzik, mi maradt meg a kultúrájukból? Egyáltalán még meg akarják-e őrizni? Városi körülményekhez lehet-e alakítani egy természeti kultúrát? Az interneten egyébként több, a kérdéskörrel foglalkozó videó is elérhető. Beszúrok ide a bejegyzésbe egyet, amelyen Mari Boine, számi énekesnő beszél. 2017 decemberében a budapesti koncerten is elmesélt néhány részletet az életéből, és a saját identitásával kapcsolatos kérdésekből, nagyjából hasonló dolgokat mond el ebben a videóban is.

Az Arktisz jelenlegi tapasztalható éghajlat változása tovább nehezíti a hagyományos életformák fenntartását, mint ahogy a régióban eddig honos állatok és növények élettere is egyre drasztikusabban beszűkül. Éppen ezért az őslakos népek, (akik még nem haltak ki, és meg akarják őrizni hagyományaikat) alkalmasak lehetnek arra a feladatra, hogy nemzetközi fórumokon képviseljék a természet jogait. Egyébként erre a nagyvilágban már jó néhány példa akad. Az Ecuadorban alkotmányba foglalt természeti jogoktól, a bolíviai Földanya-törvényen át, Új-Zélandig számos példa felsorakoztatható, ahol a természet vagy egy földdarab jogokat illetve személyiségi jogokat kapott. Ez egyébként a nemzetközi jogban is új jelenség. Szignifikáns az összefüggés a természeti jogok és az őslakos között. Kérdéses, hogy a jólét fellegvárának számító Skandináv államokban élő számik esetében is van-e ilyen összefüggés? Ugyanakkor a számik azok közé a népcsoportok közé tartoznak, akiknek az érdekképviseleti eszköztáruk adott, hogy nemzetközi fórumokon felléphessenek saját lakóhelyük környezetének védelmében.

Az, hogy magyar szempontból ez miért érdekes? Egyrészt, a klímaváltozás a Földön mindenkit érint. A kevésbé általános válasz pedig az, hogy a lappok nyelvével, hagyományaival, szokásaival és kisebbségi jogaival nagyon sok magyar kutató foglalkozott és foglalkozik mind a mai napig. (Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a kérdéskörről,) a finnugor nyelvrokonság gondolata honfitársunkban, Sajnovics Jánosban éppen Lappföldön járva fogalmazódott meg, valamikor a 18. század végén. (Külföldi tudósok már foglalkoztak a kérdéssel, de nálunk feljegyezett formában először Sajnovics Jánost ragadta magával a magyar és a lapp közötti rokonság gondolata.) Aztán a nyelvészeken kívül is nagy divatja lett a lappokkal való foglalkozásnak, és nem csak nálunk, hanem Európa megnőtt az érdeklődés a számik kultúrája iránt. Kölcsey Ferenctől Jókai Móron át Kodolányi Jánosig sokan érdeklődtek a lappok iránt. Egyébként a lapp kifejezés elég pejoratív (az említett, skandináv lakossággal való incidensek miatt), ezért nevezzük őket inkább száminak.

Emellett szép számmal akadnak nemzetközi és kisebbségi joggal foglalkozó magyarok is, akik a számik helyzetét vizsgálják. Továbbá talán bizonyos történelmi párhuzamot is beleláthatunk a számik és magyarok helyzetébe.