https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Shopping_at_Santa_Claus%27_Village.jpg
Tulajdonképpen várakozásoknak megfelelő élmény volt. Azoknak ajánlom Joulupukki vagy Santa Claus falvát, akik szeretik Karácsony előtt a plázákban a sok giccset meg tolongást. Tulajdonképpen az egész helyszín egy óriási shoping center (sajnos ez a kifejezés illik rá a legjobban). Persze a vásárláson kívül lehet husky- vagy rénszarvas szánozni. Azt hiszem, itt van Finnország egy négyzetméterre jutó legtöbb étterme és vendéglátó ipari egysége. Természetesen szállásokat is találunk, az egyre népszerűbb iglu-szerűen megépített, részben vagy egészben üvegtetejű szállások is megtalálhatóak, talán még finn viszonylatban is pofátlan áron.
A látogatóközönség összetételéről annyit, hogy Mikuláshoz igyekvő kisgyereket nem igazán láttam. Főleg még gyerekvállalás előtt álló fiatalpárok, vagy nyugdíjas házaspárok hemzsegnek. Igazából nem is a gyerekesek pénztárcájához szabták. Persze lehet, hogy az év más időszakában a gyerekek vannak többen. Egyébként a „faluba” belépődíj nincs, de ezenkívül csak a levegővételt teheti meg többé kevésbé szabadon a látogató.
Azok, akik csak a Mikulás kedvéért jönnek Lappföldre a Mikulás Expresszel nagyjából 5 perc alatt elérhetik a falut a repülőtérről, és már fordulhatnak is vissza.
A helyszínnek két nagy attrakciója van az egyik a Mikulás irodája, (illetve ott van a posta is, aki a Mikulástól szeretne üdvözlőlapot küldeni szeretteinek), a másik a sarkkör. Valószínűleg marketing fogás volt, mint amúgy minden a helyszínen, hogy pont az Északi-sarkkörön van Mikulás falva. A fázósok az épületen belül is fényképezkedhetnek a Sarkvonallal, illetve mellette rögtön bizonyítványt is kiállítanak 4,5 euró ellenében a vonal átlépéséről. A másik szabadtéren van, nagyon bölcsen nem csak a földön van kiírva, hanem – a hóra való tekintettel, – feliratos oszlopok is jelzik a vonalat.
A Mikulás irodája nem igazán iroda, mint ahogy ez sejthető volt. A finn design két legfontosabb márkájának shopja közé van beszorítva. Az Iittala és a Marimekko shopok tulajdonképpen a finn iparművészet csúcstermékeit jelenítik meg. Az IKEÁ-val vagy a Jyskkl ellentétben ezek nem a hasznos és megfizethető kategóriába tartoznak. Egyébként, szerintem, a két említett finn márka a megújulásáról sem híres. Az elmúlt bő 10 évben figyeltem a termékeket, és nagyjából semmilyen markáns változást nem tudnék megemlíteni. Viszont a helyszínre érkező, főleg japán turisták, elengedhetetlennek érzik, hogy hazavigyenek mondjuk legalább egy valódi Marimekko szövet bevásárló szatyrot, amit 29 euróért már magukénak is tudhatnak. Hogy jót is írjak a termékekről, nagyon jó minőségű anyagokból készülnek, és legalább nem a távol-keleten gyerekmunkások készítik, hanem a szomszédos Észtországban gyártják. Emellett hozzák a szokásos, letisztult és barátságos finn vonalat.
A Mikulásról is ejtsünk pár szót. A Joulupukki nagyjából azt jelenti, hogy karácsonyi bakkecske, vagy vén kecske. Ahogy egy korábbi bejegyzésben írtam, a finneknél a Mikulás alapvetően Karácsonykor jön, és véletlenül sem december 6-án. (December 6. a finn függetlenség ünnepe, és semmilyen összefüggésben nem áll bármilyen téli népszokással vagy figurával.)
A bakkecske-hagyomány egyébként még a pogány időkbe vezethető vissza, és a termékenység varázsláshoz kötődik. A keresztény púder kedvéért a naptárban is valamelyest elcsúsztatták az ünnepet, hogy Karácsonyra essen „Joulupukki napja”. (Távolabbi példával élve a mohácsi Busójársban szereplő alakhoz hasonlítható az eredeti bakkecske-embere.) A karácsonyi legendáriummal, bizonyítható módon, nem egész száz éve hozták összefüggésbe. Vagyis ekkor jelenhetett meg a Lappföldön élő igazi finn Mikulás képzete. A dolog hihetetlen jó marketing fogásnak bizonyult. A régió még ma is a legszegényebb Finnországban, ahonnan leginkább menekülnek / menekülnének a lakosok, de a város turizmusának felfuttatásában, és gazdasági erősödésében bizonyosan jelentős szerepe volt Joulupukkinak. A finnek egyébként filmet is készítettek a Télapójukról, hogy a legendárium bővüljön, és talán biztosabb lábakon álljon, mint korábban. A Karácsonyi Történet egy kedves film, amely levezeti a mai szokások eredetét. Egy pár száz évvel élt ember történetét meséli el, aki lépésről lépésre fejlesztette ki a mai szokásokat. Azok miatt, akik esetleg nem látták a filmet, és szívesen megnéznék, most nem lövöm le a poénokat.
Egyébként a filmek terén a Mikulás rénszarvasai vonalra is rájátszottak. Nemzetközi koprodukcióban – (csupa sörivó nemzetek részvételével) –készült el a mese, a mai gyerekek társadalmi problémáihoz talán jobban igazodva. A gyerekét egyedül nevelő rénszarvas anya, és a felelőtlen macsó apuka, kissé hátrányos helyzetű gyermeke, Nikó a mese főhőse (és címadója). A mese alcíme, a Repülj a csillagokig pedig már nem sokat bíz a néző fantáziájára. A film végén, a stáblistánál pedig láthatjuk, hogy a készítés során az alkotók hány liter sört ittak meg.
Itt a vége, fuss el véle, ennyit az igazi finn Mikulásról. A finn filmek pedig lehet, hogy megérnek majd egy külön bejegyzést.
